Van egy különös "barátnőm". A körülmények is különlegesek voltak, ahogy megismerkedtünk... egy társkereső oldalon - tudtomon kívül - lenyúltam a pasiját. Aki egy időre rajtam maradt, ahogy a lány is. Aminek nagyon örültem is, hisz egy nagyon érzékeny, kedves, okos, értelmes embert ismertem meg. Jókat beszélgettünk, persze levélben, telefonon, és egyszer találkoznunk is sikerült. Ugyanolyan klasszul éreztük magunkat egymással, mint egyébként.

Van egy fura dolog vele kapcsolatban, amit sehogysem tudok hová tenni. Két évvel ezelőtt - állítólag - rákot diagnosztizáltak nála, de olyan agresszív fajtát, hogy három hónapot adtak neki az orvosok. Ettől még rosszabbul éreztem magam, hogy "elszedtem" a pasiját, jóllehet nem tudtam róla, hogy nem egyedül vagyok játékban. Kibeszéltük a dolgot, és túl is léptünk rajta, de a szívem majd megszakadt érte.

Még akkor nyáron találkoztunk és megjelent egy életvidám, mosolygós, végtelenül szimpatikus molett lány a randinkon. Órákon át beszélgettünk, nagyokat nevettünk, és végleg a szívembe zártam. Örültem, hogy él, hogy az orvosok jóslata nem vált valóra, mert elvileg már alig kellett volna élnie, csak éppen fura volt az egész. 

Azóta többször felvetettem a találkozás lehetőségét, de sosem volt neki alkalmas az idő. Közben el is költözött. Elmondása szerint többször volt kórházban kezeléseken, és minden alkalommal, mikor már lemondtak róla, történt valami, amitől elkezdett felépülni.

Még egyszer mondom: Istennek hála!!

Csak súg a kisördög... az orvosok valóban a szemébe mondanák, hogy három hónapja van hátra, ha nem ezer+egy százalékig biztosak benne? Ha a gyógyszeres kezelésektől hízik meg valaki, hogy lehetséges, hogy az összes gyűrűje vele "hízik"? Miért keresgél társat, ha nincs jövője? 
Talán a bizalmatlanságom az oka, de már megfordult a fejemben, hogy egy nagyon magányos emberről van szó, aki az általa kitalált világban él, amiben valóban beteg és talán így könnyebben talál barátokat.

Én őszintén remélem, hogy nem így van, mert egy értékes, vonzó, szeretnivaló embert ismertem meg benne...

 Az élet nagyon drága, de az árban van évente egy Nap körüli utazás!

Történt, hogy egyszer kíváncsiságból regisztráltam egy társkereső oldalra. Nem másért, mint a fórum, illetve a fórumon zajló játékok kedvéért. Nem bántam meg, nagyon jól szórakoztam. Hajnalokig játszottam, néha sírtam a nevetéstől és megismerkedtem pár jófej emberrel. 

Persze szétnéztem a többi topicban is. Lehet, túlságosan naív vagyok, de megdöbbentett, ami ott folyik. A névtelenség mögé bújva ócsárolják, beszélik ki egymást gátlástalanul, véget nem érően. (Kivételek persze vannak, tisztelet nekik.) Itt is megvannak a kialakult klikkek, mint mondjuk a suliban, csak éppen nem tudod, kikből áll a csapat, mert pusztán egy-egy nicknév, semmi több, amit látsz. Persze, vannak, akik összejárnak, náluk egyértelműen érezhető a falkaszellem. Egy emberként támadnak rá adott "ellenségekre", és üldözik topicról topicra. Van, ki felveszi a kesztyűt és van, ki inkább kiregel és vagy visszatér egy másik reggel, vagy elfelejti az egészet. Bár a tapasztalat az, hogy szabadulni szinte lehetetlen. Valami visszahúzza az embert...

Ha ott megismerkedsz valakivel, megbízni benne, míg aktívan feljár, nagyon nehéz. Mert bár az életben is találkozik az ember ellenkező neműekkel nap, mint nap, nem olyan felfokozott az ismerkedési hajlam, mint egy társkeresőn. Ott valahogy minden könnyebb és lazább. Flörtölni jó és kellemes dolog. Nagyon könnyű egy hullámhosszra kerülni valakivel pár virtuális randi után és azt gondolni, ez már majdnem szerelem. Pedig hiányzik a lényeg: az illatok, a gesztusok, az arcjáték, a közvetlen reakció és... a kémia. :)
Lehet, hogy hetekig jól elvagytok, hiányoztok egymásnak, minden szabad perceteket együtt töltitek az éterben, aztán jön a várva várt randi és kiderül, hogy mondjuk büdös a szája, nem tetszik az illata, vagy éppen csak VALAMI, talán megnevezni sem tudod. Láttam én már olyan embert, aki ahány fénykép, annyiféle volt, majd az életben pedig egy tök más valaki. És bizony nehéz volt összeegyeztetnem a magamban élő képet a valósággal. Fura és zavarbaejtő szituáció.

És persze nem feledkezhetünk meg a sok perverz állatról sem... Pl. volt, hogy egy pasas pár mondat után ajánlgatta a fényképeit megtekintésre. Mikor kértem hozzáférést, egy méretes farok meredt a képembe. És nem értette a balga, miért nem tapsolok örömömben.
Vagy ott volt egy másik, akivel tényleg nagyon jól elbeszélgettünk, majd egyszercsak megkérdezte, tudom-e, hogy a képemet nézve masztizik éppen? 
Meg aki felajánlotta, hogy szívesen kiveri nekem kamerában... ezeken a helyeken koncentráltan vannak jelen a perverzek és nemnormálisak. Úgy gondolom, a nagy részük minimum lelki sérült.

Valami engem is ott tart, bár ritkán járok oda, ismerkedésre pedig már rég nem használom. Egész egyszerűen nincs rá szükségem. De jó néha pár szót váltani az "ismerősökkel", kicsit játszani, és nyugtázni, mennyivel normálisabb vagyok az ott lévők nagy részénél. :)

Valamiért úgy alakult, hogy kevés kivétellel mindig fiatalabb pasijaim voltak. Az első fiatalabb kicsit még zavart, mert gimis volt, én meg már dolgoztam, de azért sikerült túltennem magam rajta. Aztán feladtam, hogy ezen görcsöljek.

A legdurvább, akivel majdnem lett valami 18 évvel volt fiatalabb nálam, hozzáteszem, állat jó pasas. De tényleg. Mamám, mi lesz belőle 15 év múlva... Ez azért már nekem is sok volt, viszont az egyetlen alkalom, mikor tehetetlen dühöt éreztem, hogy itt egy akadály, amit valóban lehetetlen legyűrni. Hát sajnos ez van.

A korban "hozzám illő" férfiaktól egyenesen menekülök, hisz azok már majdnem öregek. Mondjuk nem is nagyon jönnek, a fiatalokkal szemben. :D Neeeem, köszönöm, én ebből nem kérek. Egy húsz évvel idősebb pasim volt, aki nagyon imponált, mert érett volt, nagyon okos és nem mellesleg jól is nézett ki, de már nem úgy "működött", ahogy kellett volna. Nem tehetett Ő róla, dehát...

Elnézek sok magam korabelit... legalább egy tizest még hozzáadhatnak a korukhoz és azt hiszik, milyen ászok. Önkritika nyema, de ezt inkább majd egy másik postban.

Szerencsére, amíg közel sem néznek annyinak, amennyi vagyok, nincs gond. És mivel szerencsés géneket örököltem, remélem még jó sokáig így is marad, mert én bizony nem túlórázom egy "vénemberen" sem. :D Bocs minden "vénembertől", tudom, azért vannak kivételek, csak sajnos kevesen... vagy csak nekem nincs hozzájuk szerencsém. :)

Miért jó, ha hülyének nézik az embert?

Van egy pasi, valami közünk volt egymáshoz, aminek vége lett. Úgy hirtelen és váratlanul, de nem is ez a lényeg. Ma felmentem az iwiw-re és tök véletlenül kiszúrtam, hogy egyel kevesebb az ismerősöm, mint volt. Sosem nézem, most feltűnt. Még mielőtt megnéztem volna, tudtam... ő törölt. Nézem a myvip-et, törölt. Msn-en már napok óta nincs.

Felhívtam, mit ártottam neki, hogy mindenhonnan kiirtott, mert tudtommal semmit. Hát persze, hogy nem, minden oké, csak tönkrement a gépe, vagy mi, és ezért. Most is éppen azt püföli. Aha, mondom és mindenhonnan törlődtem. Egyedül én és tök véletlenül. Hát igen, de ne higgyem el, ha nem akarom.

Hát persze, hogy elhiszem drága. :))

Csak azt nem értem, ez mire jó? Hisz még csak nem is zaklattam könyörgöm! Miért nem lehet őszintén megmondani, hogy totál felejteni akarlak baby azt ennyi. De nem, mert majd találkozunk, és megbeszéljük a dolgokat, akkor mindent elmagyaráz, és különben is, úgyis keresni fog, ha beszélgetni akar... és puszival búcsúzott.

Erre varrj gombot bakker...

Kurva nagy csalódás, mert másnak láttatta magát, és másnak hittem, mint amilyen, lassan köze nem lesz a bennem élő képhez... már értem, miért mondta, hogy sokkal rosszabb, mint gondolom. Tényleg. De most ettől jobban kéne magam érezni?

Beültünk a barátnőmmel a kedvenc helyünkre. Ő sosem iszik, de tényleg semmit. Még energiaitalt, vagy kávét sem. Na mindegy. Szóval beültünk. Én jóféle fajta HP-t ittam. Már a másodiknál tartottam, mikor vagy három asztallal odébb megjelent két pasi. Nem foglalkoztunk velük, de egy idő után úgy tűnt, mintha az egyik nézne. Leskelődtem, és tényleg.

Kis idő múlva eltűnt az épületben (teraszon ültünk), na mondom magamban, itt az ideje kideríteni, mi folyik itt. Utána mentem, vagyis hát a wc-re, és nem is annyira nagy meglepetésemre megszólított. Egy magas, nagyon jóképű fiatalember állt előttem, és zabálnivaló tört magyarsággal szólított meg.

Őszintén szólva nem pontosan emlékszem, miről beszéltünk, mert már nem voltam színjózan, de az biztos, hogy mondtam Neki, a barátnőm megy a kilences busszal haza. Így is volt, elment, Ők pedig átültettek magukhoz. (Akkor már túl voltam a harmadik felesemen, szóval jól voltam.) Megtudtam, hogy focisták, és az én kiszemeltem, vagyis akinek a kiszemeltje voltam, külföldi. A neve legyen Csatár. 

Nos, Csatár és barátja beültettek az autóba és hazavittük a barátot. Majd leálltunk egy parkolóban. Kissé ködös a történet, de bemutatkoztunk egymásnak, majd ugyanazzal a lendülettel egymásnak is estünk. Évek óta nem találkoztam pasival, aki olyan jól csókol, mint Ő. És ez nem vicc. Sajnos. Pont úgy, ahogy én szeretem. Jól elvoltunk egy darabig, persze ne tessenek semmi helytelenre gondolni. :)

Majd kérte, cseréljünk telefonszámot, mert találkozni szeretne velem. Na mondom, ha így spiccesen is bejövök Neki... azta. Egy másodpercig nem hittem, hogy komolyan gondolja, pedig de. 

Következő héten találkoztunk, majd azóta még kétszer. Sajnos kevés az ideje, sokat edzenek, hisz Neki ez a munkája. De nagyon finom, kellemes.... mmm... életemben olyan selymes, puha bőrt férfinál még nem érintettem, mint az Övé. Makulátlan, barna és mint a legfinomabb selyem. Elképesztő. Mint ahogy az együttléteink is, bár a lényegig még nem jutottunk, de meglesz az is hamarosan... alig várom...